It happens that you do not have anything else in your pocket just poems from Radnóti...
Radnóti Miklós: Nocturno
Szeretkező macskák sivítottak
a háztetőn, a kéményünk alatt,
az ajtónkról ma éjjel leszakadt
és sikoltva tünt el a denevér,
vészfüttyök nyargaltak szélparipán
a padláson ma sípolt a magány,
a szobákban a borzalom lakott,
a sarkokban a setét lapúlt,
szellem nyitogatta a nagykapút
és elnyújtva remegve az orrát
rekedt kutya ugatta a holdat
és siratott engemet a holtat
akinek mellén ott űlt a halál.
Reichenberg, 1928. május 30.
Szeretkező macskák sivítottak
a háztetőn, a kéményünk alatt,
az ajtónkról ma éjjel leszakadt
és sikoltva tünt el a denevér,
vészfüttyök nyargaltak szélparipán
a padláson ma sípolt a magány,
a szobákban a borzalom lakott,
a sarkokban a setét lapúlt,
szellem nyitogatta a nagykapút
és elnyújtva remegve az orrát
rekedt kutya ugatta a holdat
és siratott engemet a holtat
akinek mellén ott űlt a halál.
Reichenberg, 1928. május 30.
Radnóti Miklós: Júliusi vers, délután
Itt Párisban is jön nyáron így, parkok
zöldje között az elandalodott
emberek árja, könyökük ormán
kivirágzott asszonyaikkal s kövér
szívekkel a bőrük alatt és elpetyegtetett
régi csókjaik előttük
aranydióként kopogva csüng a fákon.
De később gyerekek illatát érzik álmos
párnáik alatt majd s lábuk elalszik
a gondtól és ünnepeken, mikor
aprószentek ülnek pillogva a sarkok
feketéjén, hulló hajjal számolják
tünedező éveiket és
mentő szelekkel cimborálnak.
1932
Radnóti Miklós: Vihar után
A földeket fénylő fekvésre
verte a zápor és kilenc lány
paskolja keményre izgatott
mellén a tapadó, vizes inget,
mert rezgve száradó lepkék ...
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
1941. április 20.
Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, -
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, - megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!
s versed mondták a szeretők, -
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, - megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!
1937
Radnóti Miklós: Kánikula
Radnóti Miklós: Olasz festő
Egy kövön ül. Merész fenekét
hálóval fonja a kőhöz a pók
és fest, nagyokat dudolva
a vászna elé;
(- A rosszak kerékbetörettek
a parton s a jókat elmosta
dagálykor az ár. Süketek
lábukat dugták az égre, a vakok
is elmetek már a föld
alá, csak a fehér némák
ugatnak néha még. -)
Tegnap Máriát festett, szépszemű
lányt és énekelt. Most Krisztust
vázolja Júdás csókja alatt
és elkezdi ujra előlről:
(-A rosszak kerékbetörettek
a parton s a jókat elmosta
dagálykor az ár. - )
Színekkel játszik és fekete
haja lassan megőszül a naptól.
Dudol és istentelenül
egyedül van a vászna előtt.
1930. augusztus 23
.
Most ránkköszönt a színek
szomorúsága látod, s a
domb fölött is megálltak a
felhők, csak a csókunk hull
még, mint forró magyar ősszel
érett gyümölcs a fa alá
a földre, mikor koszorús
fejjel, szomorú lányok
szüretelnek és énekük
zeng a fürtök fölött;
asszonyokról, akik siratják
hulló hajjal a kertek
alatt, réghalott kedveseik.
1930.március 16.
Radnóti Miklós : Szélesen
Örülj, ha te meghalsz, majd körülállnák
apró szentek, megáldott hanggal és
énekelnek: áldott leszel, ha
nagyszemű fiúk és nagyszemű lányok
állnak és épül búcsúzó hangjuk
lassan köréd, mint porszemre épül a
gyöngy a kagyló könnyeitől költő
és imádkoznak majd a jámborok.
Radnóti Miklós: Szerelmes keseredő
Nézd, fogd nyakon kedvesed kutyáját
és emeld be meleg inged alá
s kiálts a kedvesnek is! kiálts
és szólítsd jó állatok nevén, arcához
arcod lökdösd bocimód és menj
a fenébe véle, hisz szereted.
Mert mit keresel: hegyesfülü majmok
zsákjatömése ez itt most, akik
szelídke üdvöket plántálnak
hazudós szóval s az igaz gyümölcsfát
a naptól is lécekkel elóvják!
Láthatod: gazdagok szusszanó
tálai fölött még mindig pára leng
és tiszta szavaddal, ahogyan itt állsz:
orv vadölők állnak így orozva
erdőknek szélén és fiatal életed
s kedvesedé, szép tilos nyúlként
csöndesen lóg az ujjad hegyén!
1931
Radnóti Miklós: Töredék
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő irigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
...............................................
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
s várta, hogy talán megszólal újra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás
1944. július
"Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál."
1944
Radnóti Miklós: Emlékező vers
Szomjasan vonultak inni a fák
lehajtott fejjel a patakokra,
kertekből eresz alá költöztek
réműlten a rózsák és most, hogy
este lett, gyerekek halnak asszonyok
kék szemén s a hőség barna vállán;
csak poros hangyák nézik, csudára
kerekedve a füvek tetejéről,
hogy mire feljött, szakálla nőtt a holdnak.
lehajtott fejjel a patakokra,
kertekből eresz alá költöztek
réműlten a rózsák és most, hogy
este lett, gyerekek halnak asszonyok
kék szemén s a hőség barna vállán;
csak poros hangyák nézik, csudára
kerekedve a füvek tetejéről,
hogy mire feljött, szakálla nőtt a holdnak.
Radnóti Miklós: Olasz festő
Egy kövön ül. Merész fenekét
hálóval fonja a kőhöz a pók
és fest, nagyokat dudolva
a vászna elé;
(- A rosszak kerékbetörettek
a parton s a jókat elmosta
dagálykor az ár. Süketek
lábukat dugták az égre, a vakok
is elmetek már a föld
alá, csak a fehér némák
ugatnak néha még. -)
Tegnap Máriát festett, szépszemű
lányt és énekelt. Most Krisztust
vázolja Júdás csókja alatt
és elkezdi ujra előlről:
(-A rosszak kerékbetörettek
a parton s a jókat elmosta
dagálykor az ár. - )
Színekkel játszik és fekete
haja lassan megőszül a naptól.
Dudol és istentelenül
egyedül van a vászna előtt.
1930. augusztus 23
Radnóti Miklós: Mivégre
Felnőtt vagy – szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza – szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? – kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak, balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? –
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
„Csak ülj a földre és beszélj az égre.”
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre.
Radnóti Miklós: Homály és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza – szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? – kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak, balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? –
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
„Csak ülj a földre és beszélj az égre.”
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre.
Most ránkköszönt a színek
szomorúsága látod, s a
domb fölött is megálltak a
felhők, csak a csókunk hull
még, mint forró magyar ősszel
érett gyümölcs a fa alá
a földre, mikor koszorús
fejjel, szomorú lányok
szüretelnek és énekük
zeng a fürtök fölött;
asszonyokról, akik siratják
hulló hajjal a kertek
alatt, réghalott kedveseik.
1930.március 16.
Radnóti Miklós : Szélesen
Örülj, ha te meghalsz, majd körülállnák
apró szentek, megáldott hanggal és
énekelnek: áldott leszel, ha
nagyszemű fiúk és nagyszemű lányok
állnak és épül búcsúzó hangjuk
lassan köréd, mint porszemre épül a
gyöngy a kagyló könnyeitől költő
és imádkoznak majd a jámborok.
Radnóti Miklós: Szerelmes keseredő
Nézd, fogd nyakon kedvesed kutyáját
és emeld be meleg inged alá
s kiálts a kedvesnek is! kiálts
és szólítsd jó állatok nevén, arcához
arcod lökdösd bocimód és menj
a fenébe véle, hisz szereted.
Mert mit keresel: hegyesfülü majmok
zsákjatömése ez itt most, akik
szelídke üdvöket plántálnak
hazudós szóval s az igaz gyümölcsfát
a naptól is lécekkel elóvják!
Láthatod: gazdagok szusszanó
tálai fölött még mindig pára leng
és tiszta szavaddal, ahogyan itt állsz:
orv vadölők állnak így orozva
erdőknek szélén és fiatal életed
s kedvesedé, szép tilos nyúlként
csöndesen lóg az ujjad hegyén!
1931
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő irigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
...............................................
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
s várta, hogy talán megszólal újra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás
"Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó,
megfordul a szűk helyen és márujra elalszik s fénylik az arca.
Csak én ülök ébren,féligszítt cigarettát érzek a számban
a csókodíze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó,
mertnem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."
Radnóti Miklós: Razglednicák
"Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál."
1944
Radnóti Miklós: Emlékező vers
"Ősz férfi fogta a kezemet ma, s mondta, hogy
téged is ösmert, és közben, ahogy nézett, esteledett.
Tizenkét éve a temetőben fekszel, apám,
s hogy emlékeztünk, mondta, már ő is arrafelé tart
a fél tüdejével.
téged is ösmert, és közben, ahogy nézett, esteledett.
Tizenkét éve a temetőben fekszel, apám,
s hogy emlékeztünk, mondta, már ő is arrafelé tart
a fél tüdejével.
Ha élnél, néked is már a halál zászlaja, ősz haj
lengene a fejed ormán,
és a világ is reszketne körülötted!
de szőkén kerültél a lepedőbe te akkor,
s férfi fiad rád úgy emlékszik immár,
mint társára a harcos, ki
egyedül tért vissza a hosszú csatából falujába,
s kettőjük tetteit meséli pipaszónál."
lengene a fejed ormán,
és a világ is reszketne körülötted!
de szőkén kerültél a lepedőbe te akkor,
s férfi fiad rád úgy emlékszik immár,
mint társára a harcos, ki
egyedül tért vissza a hosszú csatából falujába,
s kettőjük tetteit meséli pipaszónál."
